Black'n White

     A mai bejegyzés apropója a köztévé reggeli műsora. Két beszélgetés között B. János szerkesztő úr HATÁRONTÚLI NAPILAPOK napi szemléjét tartotta. Nem hittem sem a fülemnek, sem a szememnek. Abban a televízióban ahol évekig a keményen ballib propagandát erőltették. No, itt tényleg mélyreható változások következnek...

    Persze, azért az előzmények sem hiányozhatnak. Már látszott, hogy vélhetően régi-új vezetői lesznek az országnak, a "jogelőd" produkciót és annak főnökét gyorsan eltüntették a színről és új címmel, valamint középutas tartalommal átalakították az ébresztőt. És persze már az első napokban visszatértek azok az arcok, akik az elődöt joggal bojkottálták. Most meg ez lapszemlés dolog. Végre a közszolgálati tévéhez méltó, kiegyensúlyozott tájékoztatás, értékközvetítés, nem elfelejtkezve arról, léteznek határontúliak is, akik hozzánk tartoznak. Nyomatékosabban, ők mi vagyunk.

  Ribéry azért hiányzott, Arjen egyedül kevés volt, Olic ezúttal inkább Lucio és Samuel kemény őrizetét szenvedte. Milito mindent vitt, Sneijder ügyesen passzolt, José ismét megmutatta, jelenleg ő a legnagyobb stratéga az edzőpiacon. Röviden így is össze lehetett foglalni az első szombati BL-döntőt. 

   A meccs maga unalmas volt, mindössze Milito góljai és Müller ordító helyzete jelentettek némi izgalmat. Milito, amennyiben a világbajnokságon is hasonló produkcióval áll elő, meggyőződésem az Aranylabda egyik fő esélyesévé lép elő. Igazából egyik csapat sem játszott csúcsformában, mégis a tét nagysága érződött a feleken. Túl a bazi nagy serleg felemelésén, más szempontból is fontos összecsapást rendeztek Spanyolhonban. Az Internazionale diadala azt jelentette, hogy Taljánország továbbra is négy gárdával képviseltetheti magát a legfontosabb európai kupasorozatban. (Míg Germániának hárommal kell beérnie, jövőre: Bayern, Schalke, Werder)

   Zsozé könnyeivel küszködve kikotyogta a nyílt titkot, jövőre a Real Madriddal próbálja meg azt, amit két év alatt ért el Milánóban. Ott azért jóval nehezebb dolga lesz, mint a Moratti legényekkel. A tegnapi alapján valami azt súgja, az ő bicskája nem törik bele a királyi kihívásba...

Bagatellizáljuk Trianont. Ez ma a módi. Helyette ujjongó tömeg kiséretében patkódobogás tölti be a Hősök Terét, az ottlévők igen jelentős részének talán fogalma se lesz róla, mire kellene aznap emlékezniük. B. Tamás már megmondta a hvg-ben, Trianon voltaképpen igazságos volt. Zárójel: Mit várhat el az ember egy olyan valakitől, akinek az apja az Andrássy út 60.-ban kínzott, nyomorított meg ártatlan embereket? Zárójel bezárva. Ha rajtuk múlna ismét kitörölnék a történelemkönyvekből és más maszlaggal töltenék be a keletkezett űrt. Sztálini eljárás.

Már csak arra leszek kíváncsi hogy a kormányzókban mennyi hajlandóság lesz e tragikus évforduló állami megemlékezésének kivitelezésére. Remélem nem ijednek meg a tótok, oláhok, rácok esetleges szájtorpedóitól. Ez simán elképzelhető, egy szép megemlékezés újabb alkalmat adna a Slota-féle csordának azt bizonygatni, már csak idő kérdése, hogy mikor jönnek át Komáromnál és Esztergomnál a magyar tankok. És sajnos újra a felvidéki magyarokon vernék el a port, újrateremtik Benest, lásd már figyelmeztetnek állampolgárság-megvonással...

Így marad június 4-én Szadesz Geszti és a Vágtája. Hogy az átlagmagyar fejéből kiszorítsa Trianon egyre halványabb emlékezetét...

Szokás szerint borult a papírforma, bebizonyosodott ismét, hogy a labda gömbölyű, azaz hogy ebben az életben még a legeslegjobb csapatot is utoléri a végzete, jelenesetben Szájhős Zsozé. Na meg hogy igen, ki lehet 90 percet bekkelni, még a Barka ellen is.

Sajnos egyéb elfoglaltságok miatt nem láttam a randit, de kellően utánanéztem ahhoz, hogy véleményt alkossak. Mi volt a Szájhős-siker receptje? Először is nyáron/télen megvette Luciót, Sneijdert, Pandevet, Eto'o-t és Militót. A védekező középpálya idáig is pokoli volt, Sneijder érkezése néminemű kreativitást is kölcsönzött a Sztankovics, Cambiasso, Muntari húsdaráló-masinának. A támadószekció nem egyemberes lett, mint annak idején a bosnyák-svéd uralom alatt, hanem három kiválóképességű elemmel egészült ki. Lucio érkezése azt jelentette, hogy nem Mátrixon múlik a védelem páncélzata.

Szerda este megtudhatta mindenki hogy a legszebb, leghatékonyabb támadófocit, hogyan teheti tönkre a lehető legdefenzívebb bunker. Mindezt emberhátrányban, emiatt egy kalapot Milánó egyik felének.

A döntőre már nem tippelek.

"Bekövetkezett az, amit évek óta vártunk." Ezt az egyszerű mondat sokmillió honfitársunk szájából kipattanhatott volna, pedig Gárdonyi adta Dobó kapitány szájába az Egri Csillagokban, az várvédők eskütétele előtt. És bebizonyosodott hogy a magyar nem teljesen birka, vagy csak tettette hogy az. Miért tekintem ezt a parlamenti választást rendszerváltozásnak?

Elsősorban azért, mert két, önmagát rendszerváltónak mondó garnitúra (a kékmezesekről és a zöldmezesekről beszélek) kikerült az országgyűlésből. Bár mindent elkövettek hogy összekeverjék a két színt, a bejutási küszöb elérése érdekében, úgy látszik rossz minőségű festéket használtak, mivel a derék választók úgy döntöttek, hogy most egy darabig a narancs lesz a kedvenc szín és gyümölcs a keserű pirulák helyett. A kékektől irtó nehéz megszabadulni, sokuk új szervezetbe mentette át magát és a háttérből igyekszik piócázni. Nincs abban semmi meglepő, hogy az új szervezetük 4 esztendeig (minimum!) tényező lesz, bár kérdés mennyi teret enged a győztes óriás a vesztes törpéknek, remélem nem túl sokat. A hangosaknak igazából az fájhat rettenetesen, hogy korábban váltig hangoztatták, ők győzelemre készülnek, ennek a látszatát keltve mutatták be a kirakatfiguráikat. Csak az egésznek az ég világon semmi értelme nem volt. Nem próbálták még ki, de azt hiszem igencsak kényelmetlenek lesznek nekik a parlamenti ülőhelyek. Maga az ülésterem se alkalmas a bakancscsattogtatásra. Szegfűékre a szót sem érdemes pazarolni.

A győztes büszke lehet a teljesítményre, csak nagyon kell ügyelnie, hogy ezt a hallatlan előnyt kamatoztatni is tudhassa. Mert bennük bízik az egész nemzet, a nemzet bizalmát pedig nem illik elherdálni, különben úgy járnak, mint Botox néniék...

A keddi meccsre vonatkozó jóslatom abszolút bejött, a katalánok egy Messivel voltak jobbak mint a fiatal ágyúsok. A fhancia párharc nem nagyon érdekelt, a Lyon tulajdonképpen ötször akkora BL-tapasztalatának köszönhetően jutott be az elődöntőbe.

Másnap azonban váratlan dolog történt (legalábbis számomra), Bajorhon büszkesége továbbment fél-Manchester büszkesége ellen. Shreket sikerült összedrótozni, azonban ezúttal inkább a nem létező mocsarában dagonyázott. A lesült képű luzitán gyerek nagyon élt, rúgott is két fantasztikus gólt, de végül semmire nem mentek vele. Borvirágos orrú edzőjénél utóbbi időben megfigyelhető egy folyamat. Nevezetesen, ha kudarc éri a csapatot, rögtön megtalálja a sporit. Akit általában mindig meg lehet találni. De kérdem én, egy ilyen fontos meccsen, miért egy olyan 19 éves brazil srácot rak be jobbhátvédnek, akinek semmilyen tapasztalata sincs az "angol" bajnokságon kívűl? Mellesleg az olasz sporttárs teljesen jogosan vette elő a sárga kártyákat a tinédzser két totál felesleges mutatványa után.

A Bayern pedig igazi németes módon iktatta ki az utolsó angol csapatot a mezőnyből. Nem estek kétségbe 0-3-nál, Olic lehetetlen szituból összehozta a szépítést, majd a második félidőben a kopasz hollandus (ő a Robben) ismét elsült. Korábban nekem ő inkább arról volt ismert, hogy piszok gyorsan szedte a lábait a szélen, s általában egy-egy jobb meccse után lesérült fél évre. Mostanában új oldaláról mutatkozik be, 18 méteren belülről nem vállalkozik lövésre.

Párosítások: Inter-Barca, Lyon-Bayern.

Az elsőról már kifejtettem a véleményemet, a kettes számú viszont megtippelhetetlen. Mindkettő nagyhalakat vert el (Juve, MU, Real, Liverpool), bár a végső győztes (Barca) szempontjából tökmindegy melyikkel fog Madridban randevúzni, mert Messi varázsló és esetleg a többi (Csavi, Ibra, Anri) gondoskodni fog róla, hogy majd búslakodva hagyják el a Bérnabéu gyepszőnyegét.

Április 11., április 25., illetőleg valamikor ősszel...

Kétségtelenül az év legfontosabb eseményei. Az emberben annyi kérdés, kétség, pesszimizmus, optimizmus felmerül. Ki nyer? Lesz-e kétharmad? Nagypártok? Kispártok? Alkotmány-módosítás? Kisebb parlament? Elszámoltatás? És sorolhatnánk.

Választani kell józanság, korrupció és demagógia között. A "szakértők" álltatnak bennünket; úgyis meg lesz a kétharmad, úgyis narancs-győzelem lesz, úgyis OV lesz a miniszterelnök. De a magukat szakértőknek mondóknak nem szabad bedőlnünk. Bedőltünk már kétszer- elszegényedés, bűnözés, gázáremelés, tandíj, vizitdíj, szeptember 18., október 23., 4-es metró, 100 milliós végkielégítés és Adómanó lett a jutalom. Félek, hogy ezúttal is beleesünk valami hasonlóba, de ne legyen igazam. Most a kistestvér lendült támadásba a plebs megnyerése érdekében. A Nagytestvér veszélyben van, de mire való a kistestvér, ha nem arra hogy kihúzza a bátyót a csávából. Aztán újúlt erővel mocskolódik, lopkod, túlél és megtéveszt minnél több hiányos fogsorút. A megakadályozás ideje elérkezett, húzzuk ki azt a nagyon mély és sűrű mocsárban megakadt magyar szekeret, hogy ne süllyedjen még jobban lefelé. Utána már nem lehet kihúzni.

Amikor Shrek tegnap már a 2. percben bebelsőzte a labdát Butt kapus hálójába, úgy gondoltam, eldőlt a továbbjutás. A Manchester a legjobb csapat a világon; úgy harcol ki kedvező állást a párharcban, hogy az ég világon semmit sem tesz a siker érdekében. Bőven elég, hogy Shrektől rezel az ellenfél. Mástól nem is kell, Vörös lelassult, bár még mindig mestere a brutális belépőknek. Rio leüvölti a hajat a csapattársak fejéről, közben összeszerencsétlenkedi Olic győztes gurítását. A visszavágóra összedrótozzák Shreket, nyerni fognak 2-0 vagy 3-0-ra, s mindenki elfelejti az Allianz-beli bakit.

A sörösöknek nagy mázlijuk volt, hogy Shrek és csapata a focit mindössze az első 2 percre tartogatta. Ribéry elszaladgált a bal oldalon, a horvát pedig mindig lemaradt a beadásokról. Altintop valamiért állandóan hátrafelé passzolt, mintha nem tudta volna merre kell támadni. Persze ő csak kényszer megoldás. A végén robbant az aréna, s körülbelül úgy ünnepelt több tízezer deutsche fanatik, mintha megnyerték volna a madridi döntőt. Az álláspontom nem változott, a MU jut tovább, és neki édesmindegy melyik csigazabáló csapattal játszik a fináléért. A Lyon áll nyerésre, a "Bordó"-tól már az is kimagasló teljesítmény volt, hogy a Juvés, Bayernes és Maccabis csoportját megnyerte.

Még sosem láttam templomban politikai szórólapokat a padokon. Innentől kezdve már nem lesz újdonság. Először meglepődtem, mondván milyen lehetetlen dolog az "Isten Házában" kampányolni. A mise előtt volt egy kis idő az egyik papírdarab tanulmányozására. A pap a Lukács-evangélium passióját követően, az ő sajátos stílusában felolvasta a püspöki kar körlevelét a választásokról, majd a liturgia végén kitért a hívek előtt heverő cédulákra.  Mindszenty hercegprímás "intelmei" voltak a magyar katolikusokhoz az 1945-ös, illetve az elcsalt 1947-es választást megelőzően. Aktuális tartalma miatt már az első felületes olvasásra is annyira megtetszett, hogy most szó szerint közlöm a kevésszámú olvasóval:

"...a keresztény hívek lelkére kötjük, hogy választójogukat lelkiismereti felelősségük átérzésével gyakorolják."

"Meg kell mondanunk, hogy a magyar közéletben sok, nagyon sok olyan jelenséget tapasztalunk, amelyek a tiszta demokrácia elveivel éles ellentétben vannak. Meg kell mondanunk, hogy ez az irányzat újabb veszélybe sodorhatja szerencsétlen és súlyosan megpróbált hazánkat."

"Különféle nézetek mellé állnak most ki az emberek; olyanok mellé is, melyeknek még tegnapjuk sincs."

"...fontoljátok meg szavainkat és a választások alkalmával adjátok a szavazatotokat arra a jelöltre, aki az erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkra szállni. (...), hogy ilyen válság, ilyen szellemiség, ilyen eltévelyedések többé ne ismétlődhessenek meg a magyar földön."

Amióta Bajnokok Ligája meccseket rendeznek, az egész versenykiírásban az a poén, hogy sosem ugyanaz az a gárda nyeri meg, mint az előző évit. S rendszerint a döntőben szereplő csapatok sem ugyanazok. Tavaly már nagyon rezgett a léc, de aztán a kopasz norvég hozzásegítette a Barcát (és persze minket szurkolókat), hogy ne megint ész nélküli angol rohangálást (és egy zokogó C. Ronaldót) lássunk a római Olimpicóban.

Idén hogy alakul a helyzet? Az "angolok" (mert hát a Manchesterben kb. annyi angol van  manapság mint mindenki Fradijában) Fortuna segítségével kikövezett úton menetelhetnek be a madridi döntőbe. A Bayern München könnyen széttörhető dió lesz, bár elsőre kétségtelenül nem látszik annak. Két játékos, Ribéry és Robben tudna tenni leginkább azért, hogy Sir Alex-et egy hónap múlva már csak angol bajnokin lássuk rágózni. Bár két játékost a néhanapján döcögő manchesteri védelem valószínüleg ki fog tudni kapcsolni. Shrek (Rooney) pedig odateszi magát és már is kezdődhet az örömködés, hogy a Lyon-Bordeaux párharc győztese ellen sem fog kelleni 100%-os teljesítmény.

A Barca meg a Barca. Messi meg Messi. Van egy olyan érzésem, hogy az Arsenal ellen nagy kínlódás lesz katalán részről, de az előbb említett kis argentin fogja a különbséget jelenteni. Utána jöhet Mourinho csapata, amelyet már egyszer sikerült odahaza elpüfölni, miért ne sikerülne ez másodjára is? Tehát készen is vagyunk, s ha a tradíciókat nézzük idén az angoloknak kellene nyerniük, különben olyan unalmas lesz a BL, mint autópályán lemenni Pestről Miskolcra.

Sokszor azt kívánja az ember, hogy legyünk már végre túl április 11-én. A rengeteg plakát, választási műsor, szórólap, mocskolódás agyára megy az embernek. Főleg ha tudja, ki mellé fogja tenni az X-et a szavazófülkében. Illetve pontosítok, ha meggyőződésből választ. Figyelmen kívül hagyva a szebbnél szebb szólamokat, mázoló, szinező kifejezéseket, ingyen túróscsuszákat. Mert aki csak ezek alapján dönt valaki mellett, attól legszívesebben elvenném a szavazati jogot. Ez persze túl erős mondatnak számít ebben a fene nagy demokráciában.

És akkor jön a slusszpoén, a felsőoktatási intézményemben is komoly pozíció harcok zajlanak  manapság a hallgatói érdekképviselet megszerzéséért. Van ugyanúgy két "párt", akik ugyanúgy "elkeseredett harcot" vívnak egymással. Csak kampánycsend nincs. Tegnap jött még egy üzenet last-minute akció keretében, hogy kire voksoljak, mert hogy ezek és ezek a programok lesznek. De azt hiszem tartózkodok, eddig sem volt semmi (csak D. Tibi bácsi) és ezután sem lesz.

Minden futball-szerető ember ismeri a történetet. Gera összeveszik Erwin Koemannal a dánok elleni VB-selejtező előtt. Azóta sincs béke. S azóta rengeteg emberben vetődik fel: Ki kell jobban a válogatottnak Koeman, vagy Gera? Vagy egyik sem?

Koeman kapitánykodása vegyes eredménysort mutat fel, ugyanakkor nem tud mit kezdeni azzal a magyar sajátossággal, hogy 1986 óta a kulcsfontosságú meccseket rendszeresen elbukjuk (jugók elleni pótselejtező 1-12-es összesítéssel, a svédek elleni meccsek pl.), vitézkedésünk általában a tét nélküli barátságos meccsekre korlátozódik, tehát azt is mondhatnám a Koeman-éra semmilyen újdonságot, semmilyen fejlődést nem hozott. Helyesbítek, újdonságot hozott, de arra szerintem senki sem büszke. Meghonosított egy alapvetően védekező szisztémát, amely idegen az itthoni hagyományoktól és felfogástól. Az 1-4-2-3-1-es játékrendszerrel önmagában nem lenne baj, ha a válogatottunk gyors illetve technikás játékkal rukkolna elő, de ehhez az is kell hogy ne Torghelle Sanyinak hívják az egyetlen befejező csatárt. Továbbá, ha a kevésszámú, valóban tehetséges játékos (Dzsudzsi, Szalai, Huszti, Juhász) olyan teljesítményt nyújtana mint a klubjában, akkor a jelenlegi helyzetünknél sokkal előrébb kellene tartanunk. Mindezek elérésére Koeman alkalmatlan. És itt jön a képbe Gera.

A Hit Gyülekezetéből is ismert pécsi jelenleg a stabil középcsapatnak számító Fulham egyik alapembere. Önmagában ez a tény alapból azt követelné, hogy Gera köré épüljön a válogatott. De ha végignézzük, Gerzson eddig valamennyi klubjában (Fradika, West Brom) kulcspozíciót töltött be, azonban a válogatott a San Marino elleni EB-selejtezőt leszámítva ,túl sok hasznát nem látta a lehelletfinom mozdulatú baranyainak. (A barátságos meccseket szándékosan nem veszem figyelembe, mert az olaszok 3-1-es legyőzése rajtunk kívűl a kutyát nem érdekli). Úgyhogy, ha kapitány volnék, Gerával én is rosszban lennék, s ennek alighanem az ukrán Koman örülne a legjobban. Aki abban az olasz A-ligában edződik, ahol a Gera-féle finomság mit sem ér, ha ellened Gattuso, Sissoko, Muntari vagy éppen Sztankovics készül műtétre, ahogy Horti Gábor sporttárs mondaná. És egyelőre úgy tűnik, Koman állja a félig üres olasz stadionok sarát. Remélem így is lesz, mert muszáj valaki, aki elfeledteti velem a Gera-szaltót.

Sokáig nem akartam csatlakozni, aztán végül beadtam a derekamat és kértem egyik barátomtól meghívót. Ismertem már néhány közösségi oldalt, gondoltam ez is valami hasonló lesz. Aztán mégsem. Valami olyasmi mint egy kábítószer. Ha nem vigyáz az ember könnyen függővé válhat. Túl azon hogy nézegethetjük barátaink legújabb fotográfiáit, játszhatunk, ostobábbnál ostobább kvízeket tölthetünk ki, megismerhetjük önmagunkat, illetve mások italozási szokásait, nemi életét és esküvőjének időpontját. Persze vannak hasznos részei is, például amikor egy-egy érdekesebb újságcikket, zenét etc. osztanak meg velünk. Továbbá más közösségi oldalakkal szemben, kapcsolatba kerülhetünk emberekkel a Tűzföldtől Kamcsatkáig. Érdekes volt a napokban azt a hírt hallani, hogy a Forbes magazin listáján az oldal alapítója négymilliárd amerikai dolláros vagyonával a "fiatal mogulok" között az első. Ez csak egy adalék.

Újdonság volt továbbá számomra, hogy a magyar politikai élet is igyekszik kihasználni az Internet és a közösségi oldalak előnyeit, lévén ezeket rengeteg ember látogatja, TV-híradót pedig nem mindenki néz. Hallani lehetett, hogy a legutóbbi amerikai elnökválasztáson a pártszimpatizánsok legnagyobb vitáinak színtere immáron ez az oldal volt, és nyílván a sikerességnek köszönhetően itthon is egyreinkább komolyabb szerephez jut. Magam is "rajongója" vagyok az egyik politikai oldalnak, ezt büszkén vállalom. Egyik alkalommal, amikor a számomra legnagyobb kvalitásokkal rendelkező jelenlegi honi politikus tartott egy beszédet, az oldalon tettem egy 1 mondatos megjegyzést beszédével kapcsolatban. Rögtön nekem estek hárman is. Hogy én miért politizálok egy közösségi oldalon, hogy merészelek "kampányolni". Természetesen vita alakult ki. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy miközben állandóan hangoztatjuk a szólásszabadság fontosságát, azt követelték tőlem burkoltan, hogy fogjam be a számat. Ennyire kényes téma lenne a politika? Mennyien hangoztatják érdekes módon hogy őket abszolút nem érdekli! Vagy mégsem...?

Sokszor láthatunk, hallhatunk manapság gyönyörű szólamokat arról (főleg a baloldalról...) mennyire üdvös lenne az ország számára, ha politikusaink végre összefognának egymással, hogy minnél előbb kilábaljunk ebből a kettős (egyébként politikai és gazdasági) válságból. Csakhogy, ahogy mondani szokták, magyar a magyarral nem sűrűn fog össze, ilyen-olyan okokból. Történelmünkben is meglehetősen gyér számú összmagyar egységesülés létezett, 1848/49 talán az egyetlen kivétel. A magyarság számára általában kétféle lehetőséget kínált fel a Gondviselés (István-Koppány, kereszténység-pogányság, Álmos herceg-Kálmán király, Szapolyai-Ferdinánd, Habsburghűség-Habsburgellenesség, kurucok-labancok, Széchenyi-Kossuth, '48 -'67, Tisza István-Károlyi Mihály), nem vagyok meggyőződve arról hogy mindig a jobbikat választottuk, visszacsinálni azonban nem tudjuk (nem is lenne sok értelme). Bennünk magyarokban, az az igazság, sajnos ez kódolva van. Bár a mai viszonyok között én speciel nem látok okot az összefogásra sikkasztókkal, csalókkal és hazudozókkal, valamint egy olyan párttal, amelyiknek a szóvivője saját magát hívő kereszténynek feltűntetve melegfesztiválokon éli ki magát, egy kis marihuánával megspékelve. 

Persze tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a megbukott baloldal miért hangoztat ilyen szólamokat; lépjünk fel közösen a radikálisokkal szemben, védjük meg közösen a demokráciát etc. 1989/90 óta nem változott a forgatókönyv, mentsük át magunkat egy következő rendszerbe, hangoztassuk hogy mi már szociáldemokraták vagyunk, kikérjük magunknak ha lekommunistáznak, vagy megszeppenünk ha valaki netalán a kommunizmus által elkövetett bűnöket eleveníti fel. De nem dőlünk be. És a kreálmányának se.